Herényi Károly frakcióvezető az ATV Reggeli Jam című műsorában jelentette be a változást, miszerint megszűnik az MDF frakciója. A maradék kilenc MDF-es képviselő így frakció nélkül kénytelen folytatni a munkáját. Ez átrendezi a parlamenti bizottságok munkáját is.
Csáky András kilépésével az MDF képviselőcsoportja kilenc főre csökkent - írta az atv.hu. Bár elméletileg meg lenne a lehetősége, hogy a független képviselők közül megnyernek valakit, Herényi Károly határozottan kizárta ennek lehetőségét.
„Nem keresgélünk a független képviselők között. Ha Csáky András úgy döntött, hogy kilépésével és azzal, hogy mandátumát magával viszi és megszünteti a Magyar Demokrata Fórum frakcióját, akkor tegye.” – mondta a Reggei Jamben a frakcióvezető, aki szerint a Csáky ezzel „egy párt ellen, annak többsége ellen cselekszik, frakciótársai és alkalmazottai ellen cselekszik”.
Herényi azt mondta, hogy Csáky döntése után megszűnik az MDF-frakció. „Függetlenek leszünk és így folytatjuk azt, amit ideáig tettünk, de zsarolni nem hagyjuk magunkat.” – mondta a frakcióvezető.
Hozzátette: „A parlamentben nagyon korlátozottak lesznek a lehetőségeink, de mivel a közvélemény már régóta nem sok érdeklődést tanúsít az országgyűlésben zajló események felé, nem sokat veszítünk vele. Amit ott veszítünk másutt – a parlamenten kívül – tudjuk pótolni.”
Csáky Andráson kívül hétfőn Katona Kálmán és Hock Zoltán demokrata fórumos képviselők is jelezték: megfontolják, hogy a frakcióban maradnak-e.